Nofilter

Nofilter

Mehetünk drágám!

2017. október 15. - fanics

A lehető legrosszabb Glamour-napok vásárló vagyok. Saját magamat szívatom, de minden évben rendszeresen, külső szemlélő számára teljes joggal tűnhet úgy tehát, hogy direkt.

Én vagyok az az ember, akinek minden évben Glamour-napokkor jut eszébe, hogy megvegye a 2 hónapja kinézett felsőt, de nincs kuponom. Ilyen jellegű női lapokat elvből nem veszek, ezért meg lehet kövezni, de így van, nem látom értelmét, időm se lenne kiolvasni (vagy inkább ki”nézni” belőle a képeket), és hát amúgy is ott az internet, mindig, bárhol, bármikor.

Szóval nincs kuponom, mert mire odajutok, hogy na jó, csak veszek valami újságot, addigra rég nincs olyan újság az árusnál, ami tartalmazna ilyen mellékletet, úgyhogy hagyom a fenébe az egészet, és belevetem magam az emberrengetegbe.

Tegnap öt, azaz 5 kört mentem a meg nem nevezett áruház parkolójában (Allee), mire helyet találtam. A harmadiknál konstatálódott bennem a heurékusztikus felismerés, hogy igen, megint parádésan sikerült időzítenem, a negyediknél pedig majdnem belém jött egy lány (természetesen lány, épeszű férfiak (és nők) ilyenkor messzire elkerülik az objektumot), mert egy stop táblát laza mozdulattal ignorált (biztos viccből rakták csak oda).

Szóval az ember (lánya) be se ért még az áruházba, már maxon van a pulzus, és ezen az sem segít, mikor elhúzódik a fotocellás ajtó két szárnya és meglátod azt a mennyiségű embert, amennyit Árpád atyánk sem remélt, hogy valaha nemzeni fog, mikor átkelt a hágón.

Sebaj, a nemes célt szem elől nem veszítve harcos amazonként kelek át a harcos amazonokon, jobbra csellel kitrükközve őket az emeleti férfiöltözőben próbálok és ugyanezen szinten is fizetek, spórolva ezzel kb. harminc percet (ezzel nyugtatom magam legalábbis).  (Ha már pénzt nem is, legalább időt takarítsak meg..)

A 40 kilós szőke, nagy szemű lány rágózva kérdezi „kuponod van?” és kisebb anafilaxiás sokkot kap, mikor megtudja, hogy nincs, azért megkérdezi mégegyszer, hátha, hogy az univerzum nem lehet ilyen kegyetlen, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet, de még mindig nincs. Szemöldökét felvonva vizslat, hogy nekem se volt érdemes megszületnem, jó igen, balek vagyok, de vállalom, ne aggódj, blogot is írok majd belőle.

A zsákmánnyal kifelé csattogva aztán egyedi kohorsz figyelhető meg, ők az üzletek közti soron üldögélő reményvesztett férfiak, jellemzően merülő félben lévő telefonaksival, saját területüket a rájuk bízott szatyrokkal megjelölve. Ezt a felállást bevallom, sosem értettem, hogy a férfiak miért nem fordíthatják ezt az időt mondjuk a barátaikra, vagy bármilyen más hobbijukra (sör, Xbox, a Pontyvilág című folyóirat tüzetes átvizsgálása, esetleg az Aranyásók Alaszkában legújabb epizódjának megtekintése), miért kell szegényeknek ott ülni és várni? És ennél csak egy rosszabb van, mikor az előbb említett hűséges Pontyvilág előfizető lesütött tekintettel 1 méterről követi élete szerelmét a bugyi boltban, és csak egyetlen szót vár, ami ezúttal nem a „szeretlek” de még annál többet jelent, és ez a sötét alagút végén a fénnyel kiírt szó: „mehetünk”.

Tegnap elcsíptem egy frappáns mondatot egy hasonló pártól, a leányzó sóhajtozva közölte, hogy „akkor van baj, mikor már a Glamour-napokhoz sincs kedvem”. A fiú annyira megörült ennek a mondatnak, hogy fejben már meg is vette a mozijegyet 15 perccel későbbre, de aztán a telefonjából felnézve látta, hogy kár volt, „the shopping must go on.”

Látok ebben piaci rést amúgy, valamiféle férfimegőrző képében, ahol meccset lehet nézni és kiabálni, hogy „ki nem ugrál, büdösbogár, hej hej!”, de ez annyira degradáló ötlet, hogy menjenek inkább kocsmába.

És most jön konklúzióképpen a mentegetőzés, hogy igen, sarkítottam, és igen, tényleg megéri ilyenkor vásárolni, mert jóval olcsóbb, és, hogy, igen férfiak is vásárolnak Glamour-napokon, és, hogy végül is ez is együtt töltött időnek számít. Mindezekkel tisztában vagyok, csak egy kérésem volna kedves hölgyek, tegyük fel a kérdést az értünk még a Glamour-napot is elviselő szeretett lénynek a „mehetünk” után,

„Neked mihez lenne most kedved?”

(és vállaljuk a következményeket ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://nofilter.blog.hu/api/trackback/id/tr4712983298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása