Te türhő. Te gyökér. Te igazi bal..fék.
Legyen fék.
A leggyönyörűbb barátnőm miattad sír. Itt ül velem szemben és vörösek a hatalmas fekete szemei. És be van kötve a keze, mert dühében annyira verte az ajtót. Miatttad. Te idióta. 

És meg csak nem is a csodálatos személyiséged miatt. Hanem, hogy már megint csak ötöst dobott. Hogy jó lehetett volna. Hogy azt mondták a süteményes pultban hogy ez a csokitorta bizony glutén- és laktózmentes, szóval eheted, aztán meg azt hogy, bocsi, de elfogyott.
Dühítő mi? Visszamenni a pulthoz és választani másikat, pedig már csorgott a nyálad az előzőért. Ez a dühítő. Hogy ki tudja mikor sütnek megint olyat amit ehetsz. És akarsz is enni.

Te türhő. Te gyökér.
...
Egy dolgot szeretnék még mondani:
Köszönöm.
Igazából hálás vagyok Neked. Mert a leggyönyörűbb barátnőm, akiről csúnyán lecsúsztál most miattad boldog. Nem tudom, hogy láttam-e valaha ilyen boldognak.
Majszolja a fagyit a konyhaasztal végében, és közben a nagy gyönyörű fekete szemei a zöld pólós fiún csüngnek, aki balkáni utazásairól mesél.
És szereti őt. 
Mert a jó dolgokra várni kell. Néha keveset, néha többet. Néha meg csak túl kell esni a csalódásokon. Meg nevetni rajtuk, mikor fél évvel később már egyáltalán nem fontosak. És hálásnak lenni, amiért nem az életed részei már.

Te türhő. Te gyökér.
...
Azt kívánom, te is találd meg a másik feledet. Olyan csodás érzés, de tényleg.